2012. augusztus 1., szerda

Akvárium építés nulláról - I. (a kezdetek)

Kicsit önmagam miatt szeretném összefoglalni a történetet, ha majd "kell" akkor emlékezzek. :)

Nos, sikerült egy hobbit találnom a fotózás mellé, ami nem csak a pénzt nyeli, ami nem csak a PC-hez köt, és nem függök másoktól.
Az egész év elején kezdődött, vagyis inkább a 2011-es év végén, de az első nyomai nálam januárban kezdtek el látszódni. A terveim nagyok voltak, de már többször befürödtem hogy nagyba kezdek, és a végeredmény az, hogy elmegy x összeg olyasmire ami nem is érdekel annyira. Ennél az esetnél pedig ha nem is olyan komolyan gondolva, de életekről is volt szó.



Tehát, kaptam pár szép követ, és egy elsüllyedt hajót imitáló vízkiszorító alkalmatosságot. És vettem egy 40l-es homorú kis akváriumot.

 

Mondván ha mégsem sikerül a dolog, akkor se sok hal ne bánja, se sok pénz. A fent látható ábrán Béla is komolyan szemügyre veszi az új lakótársaimat, majd pár héttel később rájött, hogy valami megvédi ezeket az apró idegesítő mozgó célpontokat. Így le is tett róla, nekem nem kevés örömömre, mivel így a már jelenleg nyitott tetővel üzemelő medencék teljesen hidegen hagyják. De ennyire nem szeretnék előre HALadni.

A második képen már látható pár műnövény is, fogalmam sincs miért nem vettem már akkor igazit, lehet mert drágának ítéltem, mindegy nem is számít.

Sajnos a tanulópénz megvolt az első 10 gyönyörű szép vörös neonhalam megbánta hogy hozzám került, mert többszörösen elkövettem azt a hibát, hogy túl hideg vizet kapnak, ennélfogva megfáztak (igen meg tudnak fázni a halak is), és kijött rajtuk az egyik leggyorsabban terjedő úgynevezett darakór.

 

Rettentően szomorú voltam, és elkeseredett, mivel a halak két körben lettek haza hozva, én már azt hittem lezajlott a betegség, de amikor betettem a következő 5-ös brigádot akkor láttam hogy nem. És hiába, nekik nem volt megfázásuk, ez a darakór ugyanúgy betúrja magát a pikkelyeik közé, és élősködik tovább... Így az első tizek kimúltak. Volt mellettük két közönséges algaevő is, ők mindent túléltek, még a sok hülyeségem is ami ezzel járt...

Eltelt pár hét, talán több is mint egy hónap, mire újra indítottam az akváriumot, persze a két megmaradt lakó akkor egy éjszakára egy kis üvegcsében lébecolták ezt mind át.
Itt megjegyezném, hogy a Ancistrus cirrhosus egy csodálatos tűrőképességgel rendelkező hal.. Emellett tényleg hasznos is.
Nos, a döntés az volt, hogy legyen nagyon igénytelen hal elsőre, ami nem olyan érzékeny a vízparaméterekre,   így megszületett a Danio rerio ötlet Magyar nevén: Zebra Dánió. Fürge, soha sem marad nyugton, egymást kergetik, és a lényeg, kezdőknek kiváló. Nos, belőlük volt kezdetek kezdetén 4, majd a létszám változott 7-re... A jelenlegi pedig négy. De ez is majd később...
 

A csapat bevált, a 40 liter víz zsongott az élettől, sok időt vártam mire újra volt bátorságom egy másik fajt választani, végül sikerült, ezek voltak az Ékfoltos Rabózák (Trigonostigma heteromorpha). Színes nyugodt hal, adtak egy új hangulatot a medencének, öten jöttek, de az első szerintem sajnos megsérült és talán harmadik napján a víz alján találtam... Azóta a többi négy vígan elvan, ha minden igaz 2-2-es leosztásban..
A dolog bejött, tetszik, és látom benne az értelmet. Lett sok vizinövényem is, ezek szépen növekednek, gyarapodnak..

Talán ez az utolsó képem a kis akvárium legutolsó állapotáról...
Dátum: 2012.02.21. 9:34

Majd jött a nagy álom, és most újra vissza kanyarodnék 2011-be, amikor is a cég ahol dolgozom már négy éve, átköltözött egy új irodába a belvárosba. Eddig ugye ennek semmi köze az egészhez, csakhogy a tulajdonosunk szeretett volna egy akváriumot, és ezt úgy oldották meg, hogy mindkét oldaláról átlátható, mint egy elválasztó. A megbízott külsős gyönyörű afrikai sügereket hozott. Akkor még ugye gondolatban sem fogant meg a 40 literes, majd ez hozta az egész "galibát".. Később jött a következő galiba, mert annyira megtetszettek ezek a sügerek, hogy már én is szerettem volna tartani. Végül az egész szobám átszabásához vezetett az ügy, hogy egy nekik megfelelő méretű medencét üzemeltethessek, mert ezeknek nem elég a 40l, sőt... A végeredmény egy 1,7m széles 350 literes medence lesz, amikor eljutok odáig.

Nos a kezdetekbe ennyi fért bele... a folytatás jöjjön később.