2012. szeptember 21., péntek

Akvárium építés nulláról - IV. (A világítás 2. felvonás)

Megint sikerül több hetet kihagyni, de végülis több dologgal haladtam. Köztük a szenzorok, és azok programozása, és befejezettnek tekinthető a világítás vezérlő panelem.


Nemrégiben arról röfögtem, hogy fokozat kapcsolás. Valójában nem is az. Gyakorlatban pedig igen. Jó befejezem a hülyeséget.


Tehát, mint a régi megszokott ábrán vázolván vagyon, van 3 fehér egy kék, és egy sárga "csík". Ezen kívül a 4 szín középen. Valamint egy még nem felszerelt éjszakai fény, a hold is világít vagymi. :)
Az éjszakai fényt nem fogom túlmisztifikálni, állandóan világítani fog. Félgőzzel lesz meghajtva egy 3db-os fehér egység, ennél fogva igencsak derengő minimális fényforrás, de ha már szimulálunk csináljuk rendesen.

Lesz napkelte és napnyugta. Nem könnyű kiviteleznem, abból a szempontból, hogy ha én felkelek, akkor úgyis világítani fog valami a szobában, ám mivel ez ritka ezért én leszek az UFO az afrikai éjszakában.
A lényeg, hogy előttem keljenek. A lefekvés nem annyira vészes. Az ébredés viszont nagyon fontos. Ha lemegyek a galériáról és lent biztosítékot kiverő fényerővel világítok a halaim jóformán megkergülnek.
Az immun rendszer szoros összefüggésben van a stresszel. Talán már említettem, hogy szerintem senki nem szeretne úgy ébredni hogy az egész teste felületén hirtelen érzi a napfényt. Borzalmas lehet. Ezt nem csak úgy kitaláltam, láttam is a halakon, hogy reggel amikor még sötét van és én rájuk kapcsolom a lámpát annak bizony nem örülnek az első 10-20 percben. Gyakorlatilag úgy kell magukhoz térniük. Hát ha már itt a technika hozzuk ki a dologból a maximumot.

Szóval hogy indul egy napkelte? Biztos mindenki megnézte már magának, kezdésbe kék az ég, még csak megvilágítja a légkört a nap. Aztán nemsokkal később sárgás, pirosas, narancs fényeket látunk, majd feljön a nap teljes pompájában.

Tehát mit is csinálok?! - Make napkelte!

  1. kékek bekapcsol
  2. zöldek bekapcsolnak (tudom ilyen nincs de kellett egy átmenet a meleg színek felé, és ezt nagyobb fényerővel gondoltam megoldani)
  3. pirosak bekapcsol
  4. sárgák bekapcsol
  5. kék csík be
  6. sárga csík be
  7. fehérek be
  8. középsők lekapcsolása, kék, zöld, piros, sárga sorrendben (ez a pont még nem biztos hogy megvalósul, tekintve hogy mekkora fényerő lesz az akvárium alján, majd meglátom
A napnyugta ehhez hasonló módon történik, csak épp fordított sorrendben. Persze mindent időzítek, az első teszteknél gyorsított menetben, aztán akár el is húzódhat a "reggel" és az "este" 15-20 percre is...

  Az egészet a már meglévő atom procis miniITX alaplapomra bízom, ami gyakorlatban egyre több funkcióval vérteződik fel, Akad rajta egy párhuzamos port, amin nyolc kimenetet tudok megküldeni 5v-os feszültséggel, amihez tudok csatolni minimális energia igényű mikro reléket, amik 30W átkapcsolására elhivatottak.
Egyszerűen erre a célra tökéletes!
  Szóval a játékom nem áll másból mint egy átalakító kábelről ami megfelelően hosszú, és ebből a panelből ami fentebb látható. Kap 12V-os bemenetet, és a vezérlést. Marha egyszerű, csak sikerült kellő mennyiségű kábelt összesűrítenem a képen. Ám a cucc kimérve, és minden remek.

  Ide tartozik a két 72l-es akvárium kapcsolása is, ezt még nem tudom hogy melyik "lábra" kötöm, de azoknak a világítás ki-be kapcsolását nem tudom ilyen magas szinten vezérelni, mivel 8 kimenetem van, amit teljességgel lefed a nagy vezérlése, kívéve egyet, arra köthetem, de minek tegyem ha úgyis egyszerre kapcsolok fel mindenkit?! Az is lehet hogy a jövőben beruházok pár kis méretű színes ledre ahogy a nagy akváriumnál is tettem, és akkor párhuzamosan működhet minden.
  Sikerült beszereznem egy második portot is, két sorossal egyetembe, de még nem tudtam leellenőrizni, hogy milyen címzésen elérhetőek, és egyáltalán rendben van-e, ez a jövő muzsikája mivel erről szeretném meghajtani a szoba többi világítását, és az akváriumok ventilátoros hűtését, amely a következő bejegyzésemmel szoros összefüggésben lesz, mégpedig a hőmérős grafikonos megoldás, amit sikerült vadi új felfogásba felépítenem méghozzá így:

Ez a két üzemelő akvárium hőmérése, heti nézetben

Ez pedig a külső-belső mérések alapján összerakott grafikon

No-de, elvonatkoztattam a főtémától, a következőre, amit igyekszem hamarosan megvalósítani, de sok feladat van még a közeljövőre, és ez nincs köztük.