2013. március 9., szombat

B&W

De rég készült már fekete fehér képem... Ideje volt, főleg ezen a napon. Lényeg a lényeg, mindenki jól van, de ez egy nem kellemes nap marad. Bélám fotogén volt végre a hófehér kanapén is, így végre van két de legalább egy nekem tetsző képem.

 

 

2013. február 26., kedd

2013. február 17., vasárnap

Szomorú vasárnap

Ma el kellett altatnom a legszebb halam, mert már szenvedett.. De megengedte, hogy csináljak még egy képet róla..

Nem szoktam ilyen lelkiismeretes lenni, de épp szaporítási gondolat miatt történt a megbetegedés, és ki ha nem pont az a hal pusztult el amelyik miatt haza hoztam a vírushordozókat.. Elkeserítő.


pillanatkép

2013. február 4., hétfő

Virágzás

Két hete túlnőtte egyik növényem az akvárium vízfalait, ami első blikkre csak mókásnak tűnt, illetve azt láttam, hogy ez a hajtás bizony el fog száradni.
Nos az elmúlt napokban kiderült hogy az bizony virág. Csak pislogtam, mert úgy volt hogy ennek a növénynek bizony nem is lehet, no aztán ott van mégis!

  

  

A dolog pikantériája, hogy egy a víz fölött egy pedig a víz alatt nyílt ki, a többi még várat magára. Ami a halakat illeti, még nem pusztult el senki, de a kór még sajnos helen van, pedig küzdök ellene...

2013. január 29., kedd

Egy utolsó látkép...


Sajnos a halaim elkaptak egy durvább kórt, amit legutóbb sem tudtam kikezelni, és most sem hiszem hogy fog menni... Nem tudom mi lesz, de majd lesz..

2013. január 14., hétfő

Átalakulva, "véglegesre"


Nagy öröm volt számomra a fenti összeállítást lefotózni, mert igazán szép és mutatós lett. Sajnos és szerencsére élőben sokkal szebb! Egyszerűen nem tudok róla olyan képet készíteni amin átadja azt ahogy igazán kinéz.


Nos, nagyon sok mindent már nem fogok változtatni, várom hogy nőjenek szépen a növények, és terjeszkedjen Hemianthus callitrichoides ''Cuba''.

2013. január 4., péntek

365


Egy év különbsége.


Ugyanis Hugicám születése napján kezdtem el akváriumozni.

2013. január 1., kedd

Eltelt egy év..

Hugi okosítása, hogy gondoljuk át mit műveltünk egy év alatt.

Megfontolandó! Egy dolgot kiragadtam mindebből, ami az akváriumozás.
Három nap múlva lesz hogy egy éve hazahoztam az első _saját_ akváriumom, tehát gyakorlatilag év elején. Addigra már rég tervezgettem, hogy de jó lenne.. Kaptam hozzá sok mindent a családtól karácsonyra (idén is).

Azóta sok víz lefolyt a kopoltyúkon. Az akkoriak közül egyetlen egy halam él még. Nőtt is 2-3 cm-t. De nem is ez a lényeg. Egy hónapja alakítottam át az akváriumot igazi növényesre. Na most kezd mindez beérni.

 



Azóta is vártam hogy végre az akvárium falánál lássak egy gyökeret lenyúlni, és végre! Végre! Mára odakerült. Szóval pici öröm, de jól indult az év. Kíváncsi vagyok a következő napokban hova fejlődik... 




 

 


2012. december 23., vasárnap

2012 Vége..

Rövid bejegyzésem lényege, az év végének eljövetele. Féltem hogy nem sikerül minden célom amit kitűztem, de úgy fest végül amelyek fontosak igen. Erről kerülne fel pár kép a virtuális naplómba. Mivel a jövőben úgysem fogom tudni megtartani eme rendet.


2012. december 2., vasárnap

Átalakítva.

Nagyon sok halogatás és töketlenkedés után egy nappal a tervezett előtt véghezvittem a végrehajtást.

Mondanom sem kell már most gyönyörűen fest az akvárium, pedig a növények még nem is kapaszkodnak...

 
Előtte - Utána